2014. június 1., vasárnap

40. rész

Zene
Azt hiszem el fogok ájulni. Soha nem szerettem a temetéseket, de szerintem nem vagyok egyedüli, aki így érez. Vesztettem már el rokonokat, de kisebb korom lévén nem nagyon fogtam fel a dolgot. Most, hogy itt állok a temetőben talpig feketében, kisírt szemekkel, értem. Tudom, milyen elveszteni valakit, akit szeretsz, mert szerettem Harryt és szeretni is fogom. Nagyra tartom anyáékat, hogy bár nem is ismerték őt, eljöttek a temetésre. Anya óvatosan megszorította kezem nyugtatólag, de csak azt érte el, hogy egy könnycsepp guruljon le az arcomon. Jobb oldalamon Louis állt, mellette Eleanor, Anne, férje és Hazz testvére, Gemma.  Örülök, hogy annak ellenére ahogy elváltunk eljöttek, mondjuk Harry a fia, szóval ez természetes. Temetésre csak a legközelebbi családtagok, rokonjai jöttek el.

A szertartás után, mindenki részvétet nyújtott, majd elment. A gombóc a torkomban még mindig nem akart szűnni, szemeim égtek a sok sírástól. Mély lélegzeteket véve próbáltam szabályozni feltörő zokogásom.
- Kincsem, gyere. - apa halkan beszélt hozzám, nyugtatóan simogatta hátam. Lassan megfordultam, barna szemei sajnálattal és együttérzéssel voltak tele.
- Maradnék még egy picit, ha nem gond. A hotelban találkozunk. - aprót biccentett, majd egy homlokpuszi után elment. Mély levegőt vettem, miközben a frissen dobált földkupac elé értem. Lassan térdre ereszkedtem, majd leültem a földre. Jelenleg egy cseppet sem érdekelt, hogy netán koszos leszek, vagy sáros. Bár nem régóta ismertem Harryt, mégis úgy éreztem kitépték a szívem. Nem bírtam tovább, hangosan felzokogva a földkupacra borultam.

Sötétedésig ültem mellette, beszéltem hozzá, játszottam a földdel. Időközben esni is elkezdett, így sárosan, összetörve mentem anyáékhoz a hotelbe. Pár napig még maradnak, mondván jobb, ha rajtam tartják a szemüket ilyen állapotban.
Remegve léptem be a barna lakkozott ajtón a krémszínű nappaliba. Az asztalon hatalmas rózsacsokrok álltak, szép hangsúlyban voltak a dívánnyal és fehér bútorokkal. A mennyezetet egy hatalmas kristálycsillár díszítette, amit más helyzetben kifinomultnak és szépnek találtam volna, de most csak undort keltett bennem. Kóvályogva nyitottam be a hálószobába, anyáék nagyon diskuráltak valamin. Középen, a hatalmas franciaágyon ültek, minek teteje egy kávészínű szatén tapintású anyaggal volt leterítve. Az ágy két szélén mahagóni fából készült éjjeliszekrények helyezkedtek el, jobb oldali falon, pedig egy beépített szekrény volt, egész alakos tükrökkel. Nagy sóhaj kíséretében kuporodtam melléjük, fejem anya ölébe ejtettem, hajamat simogatta.
- Tudom milyen most neked, de az idő segíteni fog. - suttogta. Szipogtam egyet, könnyes szemeim rá emeltem.
- Ígéred? - kérdeztem, mint egy kisgyerek, aki remél, hogy a holnap változást hoz. De tudom, hogy a holnap is ugyan olyan meggyötört és szürke lesz, mint az eddigi napjaim. Mert Harryt semmi nem tudja visszahozni. - Ha korábban visszajövök, akkor nem így történt volna. Akkor még élne. - szememből kipislogtam a könnyeket, minek hatására végigfolytak az arcomon.
- Kincsem, ez nem a te hibád. Te nem tehetsz róla, hogy ez történt. - sajgó végtagokkal ültem fel, öklömmel szemeim dörzsöltem. Apa egy szó nélkül meleg ölelésébe vont, fehér ingét sós könnyeimmel áztattam.

Fél órás forró zuhany után sem éreztem magam jobban, sőt, mondhatni a fájdalom, ami mellkasomat szúrta, csak nőtt. Egy fehér topp és egy bő melegítőnadrág volt rajtam. Miközben kifelé sétáltam, hajam laza lófarokba kötöttem fejem tetején. Meglepődve tudatosítottam, hogy Louis, kezében egy bögre Yorkshire teával -csak ezt szereti- a kanapén ül. Amint meglátott, a bögrét az asztalra téve felemelkedett és egy hamis mosolyt varázsolt arcára. Ugyanazt a fehér ing-fekete öltöny kombinációt viselte, mint a temetésen.
- Mit keresel itt? - motyogtam, miközben egy csontropogtató ölelésben részesített.
- Gondoltam szükséged van egy barátra. -miután magamnak is főztem egy teát, helyet foglaltunk a kanapén beszélgetésbe kezdtünk.
- Elmegyek, Louis. - suttogtam. Térdeim mellkasomhoz húztam, karjaimat köré kulcsoltam, miközben belekortyoltam a citrommal ízesített teámba.
- Mennyi időre? Gondolom a forgatás miatt, ugye? - a már üres bögrét az asztalra helyezte, kék szeme most ürességet tükrözve méregetett.
- Nem, Lou, úgy értem örökre. - gyengén megráztam a fejem, de még így sem tudtam elűzni a gondolatot, hogy cserben hagyom a barátaimat. - Nincs semmi, ami itt tart.
- Most...vissza akarsz menni LA-be? - ráncolta szemöldökét. - nem néztem rá, mindkettőnket rosszul érintett a téma, engem biztosan. Louis idegesen felállt, kezeit oldala mellett megrázta.
- Louis... - kezdtem, de félbeszakított.
- Nincs semmi ami itt tart? Na és mi? Az egyetem? Harry? - halkította le a hangját a végénél, mire akaratlanul, de elindultak a könnyeim.
- Hát ez az! Minden rá emlékeztet. Az egyetem, ott találkoztunk először, te, Eleanor, ti voltatok a legjobb barátai. Nem bírnám ezt elviselni, értsd meg. - hajtottam le a  fejem.
- El sem búcsúzol tőle? - lépett közelebb.
- Kérlek, ne nehezítsd meg még jobban. - motyogtam a nyakába, miközben öleltem.
- Vissza jössz még valaha?
- Nem tudom. - suttogtam az igazságot. Egy ideig biztos nem jövök vissza, még túl frissek a sebek.
- Eleanor soha többé nem fog veled beszélni, ha így elmész.
- Louis... - kérleltem, miközben az ajtó felé kullogott lehajtott fejjel. Kinyitotta z ajtót, majd mielőtt becsukta volta, így szólt: - És azt hiszem én sem. - szívem ezerrel vert, ahogy becsapta az ajtót. Kezem szám elé rakva próbáltam csitítani zokogásom, miközben a földre rogytam. Anya rohant ki a konyhából és próbát meg feltámogatni.
- Elment, anya! Soha többé nem láthatom őket! - zokogtam, és nem csak Harryre gondolván mondtam ezeket. Cserben hagytam a barátaim, akik mindig kiálltak mellettem és próbáltak segíteni. A legnagyobb bajban hagyom őket egyedül, de el kell mennem, mert ha maradok, darabjaimra esek. Tudom, hogy borzasztó embernek gondolnak most, tudom, hogy utálnak és nem fognak megbocsátani. De ezt látom a legjobbnak, visszamenni Los Angeles-be, mert ha nem, belepusztulok a fájdalomba.


VÉGE


10 megjegyzés:

  1. Oh my Godness! Végigbőgtem az egészet. Harry meghalt, te édes jó isten. :( Itt szipogok, egy halom zsepivel. Én nem tudok mit mondani, csak azt, hogy mindig szeretni fogom ezt a történetet. <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Isteneem, de édes vagy!!! <3
      Most én is itt szipogok, hihetetlenül jól esik amit írtál!
      <3
      Puszi!

      Törlés
  2. Szia!
    Most én is szipogok, pedig nem vagyok egy nagyon érzelmes fajta... Sajnálom, hogy befejezed ezt a blogot, én nagyon szerettem, most elhatároztam, hogy újra végigolvasom! Nagyon szépen megírtad ezt a fejezetet, gratulálok hozzá!
    Puszillak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen, nem így terveztem én sem. Örülök hogy ennyir tetszik, sokat jelent :D <3
      Puszi!

      Törlés
  3. Szia!!
    Nagyon sajnálom hogy így fejezted be... És szerintem sok tehetséged van hozzá! De ha így látod jó akkor lehet így kell ennek lennie ( tudom nem a legjobb szöveg de mást nem tudok írni). Imádtam a blogot és egy ür maradt bennem hogy így fejezted be!! Sok sikert a továbbiakhoz!!:)
    Ui.: Ne hagyd abba az írást!!!! ;))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen szép szavakat írtál! <3
      El sem tudod képzelni, mennyire hállás vagyok nektek, hogy olvastátok a blogot, sokat jelent nekem.
      Köszönöm mégegyszer és semmiképp nem hagyom abba! :)

      Törlés
  4. Ma találtam rá a blogra, egyhuzamban elolvastam...
    Most pedig... Sírok.
    Fantasztikusan írsz, gratulálok!
    Csak, hogy tudd. Az idő: 1:20

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenem, de édes vagy!!!! <3
      Örülök, hogy ennyire tetszett!
      Puszi!

      Törlés
  5. Bőgök... ennyi a hozzafuzni valom... este 11van es en itt bogok az agyamban... baszott jol irsz♥♥

    Xoxo ,Blanka

    VálaszTörlés

Írd le véleményed, ha nem tetszik azt is. Mindegyikre válaszolok! ;)