2014. június 1., vasárnap

40. rész

Zene
Azt hiszem el fogok ájulni. Soha nem szerettem a temetéseket, de szerintem nem vagyok egyedüli, aki így érez. Vesztettem már el rokonokat, de kisebb korom lévén nem nagyon fogtam fel a dolgot. Most, hogy itt állok a temetőben talpig feketében, kisírt szemekkel, értem. Tudom, milyen elveszteni valakit, akit szeretsz, mert szerettem Harryt és szeretni is fogom. Nagyra tartom anyáékat, hogy bár nem is ismerték őt, eljöttek a temetésre. Anya óvatosan megszorította kezem nyugtatólag, de csak azt érte el, hogy egy könnycsepp guruljon le az arcomon. Jobb oldalamon Louis állt, mellette Eleanor, Anne, férje és Hazz testvére, Gemma.  Örülök, hogy annak ellenére ahogy elváltunk eljöttek, mondjuk Harry a fia, szóval ez természetes. Temetésre csak a legközelebbi családtagok, rokonjai jöttek el.

A szertartás után, mindenki részvétet nyújtott, majd elment. A gombóc a torkomban még mindig nem akart szűnni, szemeim égtek a sok sírástól. Mély lélegzeteket véve próbáltam szabályozni feltörő zokogásom.
- Kincsem, gyere. - apa halkan beszélt hozzám, nyugtatóan simogatta hátam. Lassan megfordultam, barna szemei sajnálattal és együttérzéssel voltak tele.
- Maradnék még egy picit, ha nem gond. A hotelban találkozunk. - aprót biccentett, majd egy homlokpuszi után elment. Mély levegőt vettem, miközben a frissen dobált földkupac elé értem. Lassan térdre ereszkedtem, majd leültem a földre. Jelenleg egy cseppet sem érdekelt, hogy netán koszos leszek, vagy sáros. Bár nem régóta ismertem Harryt, mégis úgy éreztem kitépték a szívem. Nem bírtam tovább, hangosan felzokogva a földkupacra borultam.

Sötétedésig ültem mellette, beszéltem hozzá, játszottam a földdel. Időközben esni is elkezdett, így sárosan, összetörve mentem anyáékhoz a hotelbe. Pár napig még maradnak, mondván jobb, ha rajtam tartják a szemüket ilyen állapotban.
Remegve léptem be a barna lakkozott ajtón a krémszínű nappaliba. Az asztalon hatalmas rózsacsokrok álltak, szép hangsúlyban voltak a dívánnyal és fehér bútorokkal. A mennyezetet egy hatalmas kristálycsillár díszítette, amit más helyzetben kifinomultnak és szépnek találtam volna, de most csak undort keltett bennem. Kóvályogva nyitottam be a hálószobába, anyáék nagyon diskuráltak valamin. Középen, a hatalmas franciaágyon ültek, minek teteje egy kávészínű szatén tapintású anyaggal volt leterítve. Az ágy két szélén mahagóni fából készült éjjeliszekrények helyezkedtek el, jobb oldali falon, pedig egy beépített szekrény volt, egész alakos tükrökkel. Nagy sóhaj kíséretében kuporodtam melléjük, fejem anya ölébe ejtettem, hajamat simogatta.
- Tudom milyen most neked, de az idő segíteni fog. - suttogta. Szipogtam egyet, könnyes szemeim rá emeltem.
- Ígéred? - kérdeztem, mint egy kisgyerek, aki remél, hogy a holnap változást hoz. De tudom, hogy a holnap is ugyan olyan meggyötört és szürke lesz, mint az eddigi napjaim. Mert Harryt semmi nem tudja visszahozni. - Ha korábban visszajövök, akkor nem így történt volna. Akkor még élne. - szememből kipislogtam a könnyeket, minek hatására végigfolytak az arcomon.
- Kincsem, ez nem a te hibád. Te nem tehetsz róla, hogy ez történt. - sajgó végtagokkal ültem fel, öklömmel szemeim dörzsöltem. Apa egy szó nélkül meleg ölelésébe vont, fehér ingét sós könnyeimmel áztattam.

Fél órás forró zuhany után sem éreztem magam jobban, sőt, mondhatni a fájdalom, ami mellkasomat szúrta, csak nőtt. Egy fehér topp és egy bő melegítőnadrág volt rajtam. Miközben kifelé sétáltam, hajam laza lófarokba kötöttem fejem tetején. Meglepődve tudatosítottam, hogy Louis, kezében egy bögre Yorkshire teával -csak ezt szereti- a kanapén ül. Amint meglátott, a bögrét az asztalra téve felemelkedett és egy hamis mosolyt varázsolt arcára. Ugyanazt a fehér ing-fekete öltöny kombinációt viselte, mint a temetésen.
- Mit keresel itt? - motyogtam, miközben egy csontropogtató ölelésben részesített.
- Gondoltam szükséged van egy barátra. -miután magamnak is főztem egy teát, helyet foglaltunk a kanapén beszélgetésbe kezdtünk.
- Elmegyek, Louis. - suttogtam. Térdeim mellkasomhoz húztam, karjaimat köré kulcsoltam, miközben belekortyoltam a citrommal ízesített teámba.
- Mennyi időre? Gondolom a forgatás miatt, ugye? - a már üres bögrét az asztalra helyezte, kék szeme most ürességet tükrözve méregetett.
- Nem, Lou, úgy értem örökre. - gyengén megráztam a fejem, de még így sem tudtam elűzni a gondolatot, hogy cserben hagyom a barátaimat. - Nincs semmi, ami itt tart.
- Most...vissza akarsz menni LA-be? - ráncolta szemöldökét. - nem néztem rá, mindkettőnket rosszul érintett a téma, engem biztosan. Louis idegesen felállt, kezeit oldala mellett megrázta.
- Louis... - kezdtem, de félbeszakított.
- Nincs semmi ami itt tart? Na és mi? Az egyetem? Harry? - halkította le a hangját a végénél, mire akaratlanul, de elindultak a könnyeim.
- Hát ez az! Minden rá emlékeztet. Az egyetem, ott találkoztunk először, te, Eleanor, ti voltatok a legjobb barátai. Nem bírnám ezt elviselni, értsd meg. - hajtottam le a  fejem.
- El sem búcsúzol tőle? - lépett közelebb.
- Kérlek, ne nehezítsd meg még jobban. - motyogtam a nyakába, miközben öleltem.
- Vissza jössz még valaha?
- Nem tudom. - suttogtam az igazságot. Egy ideig biztos nem jövök vissza, még túl frissek a sebek.
- Eleanor soha többé nem fog veled beszélni, ha így elmész.
- Louis... - kérleltem, miközben az ajtó felé kullogott lehajtott fejjel. Kinyitotta z ajtót, majd mielőtt becsukta volta, így szólt: - És azt hiszem én sem. - szívem ezerrel vert, ahogy becsapta az ajtót. Kezem szám elé rakva próbáltam csitítani zokogásom, miközben a földre rogytam. Anya rohant ki a konyhából és próbát meg feltámogatni.
- Elment, anya! Soha többé nem láthatom őket! - zokogtam, és nem csak Harryre gondolván mondtam ezeket. Cserben hagytam a barátaim, akik mindig kiálltak mellettem és próbáltak segíteni. A legnagyobb bajban hagyom őket egyedül, de el kell mennem, mert ha maradok, darabjaimra esek. Tudom, hogy borzasztó embernek gondolnak most, tudom, hogy utálnak és nem fognak megbocsátani. De ezt látom a legjobbnak, visszamenni Los Angeles-be, mert ha nem, belepusztulok a fájdalomba.


VÉGE


2014. május 18., vasárnap

Különdíj+reklám






Jelentkeztem a My Dreams blogversenyére, ahol különdíjat kaptam! Igazából nem számítottam rá, mivel ez volt az első versenyem, de azért örülök neki! 




Ha valaki szeretne kritikát vagy egyéb dolgot, az kukkantson be a We are alive! blogba, nagyon szívesen segítünk nektek!



2014. május 8., csütörtök

Köszönet

Sziasztok! Tudom, most nem kéne itt lennem, de nem bírtam ki, hogy ne írjak
valamit...akármit. :)
Na szóval, először is szeretném megköszönni, hogy még mindig itt vagytok nekem, amiért nagyon hálás vagyok. Komolyan és nem csak úgy mondom.
Másodszor, köszönöm mindenkinek az oldal megjelenítéseket, pipákat, kommenteket, feliratkozókat.
Harmadszor-most jön az ömlengés-elgondolkodtam ezen az egész 'én nyitok egy blogot' dolgon és be kell vallanom, nem tudom hogy jött ez az egész. Mikor megnyitottam, eléggé silány volt, majd az első feji megírása után úgy gondoltam, nem is olyan rossz. Komolyan, ha valaki egy évvel ezelőtt elém áll és azt mondja én írni fogok, valószínű a képébe röhögök, mert azt sem tudtam mi az a blogger. Ez szégyen, de ez az igazság. Most örülök, hogy egy fejezethez jönnek kommentek és annak a 16(!!!) feliratkozónak, aki van. Tudom, másnak lehet több van, de én meg vagyok elégedve, mert tudom, hogy nem vagyok egy fergeteges író, sőt. Örülök, hogy olvasható a cucc.
Negyedszer, nem fogok az összes komira külön-külön válaszolni, mert nem is tudnék mit írni rájuk, csak annyit, hogy KÖSZI, HOGY VAGYTOK!!! Most gonosz vagyok, mert imádtam a reakciókat H-val kapcsolatban, és úgy gondolom, ezHarryvel vagy nélküle, de a blog még egy jó ideig élni fog.Viszont gondolkodtam, hogy miután abbahagyom nyitok egy újat-ne igyunk előre a medve bőrére-, az is Harry-s lesz, minden bizonnyal. Ő a kedvencem!!! <3
Tudom, azt mondtam elsején jön a rész, de talán egy picit csúszni fog, mivel még tablót is kell terveznem( ezt is rám sózták, amit nem is annyira bánok), műsor,blablabla.
Ennyi voltam, puszi és ölelés mindenkinek, a viszont látásra/hallásra/olvasásra.

Ui.: Nem tudná nekem belinkelni valaki Katy Evans-Valós című könyvének PDF változatát. Nem vagyok lusta, kerestem is, de sehol nem találom. Lehet nincs is. Na mindegy. 
Pipáljatok, komizzatok, kövessetek bloglovin'-on (lécciiiii!!), reklámozzátok a blogot, ha nem nagy kérés és kitartást. 

Ennyi voltam, puszi! <3









2014. május 4., vasárnap

39. rész

Mint minden nap, álmosan kóvályogtam a kórház kihalt, fehérre mázolt folyosóján, egyenesen Harry kórterme felé. Lassan ideköltözhetnék, szinte annyit vagyok itt. Harryt azóta áthelyezték a normális betegek közé, de még mindig mesterséges kómában van.
Lassan nyitottam be kórterme ajtaján, hiába látom őt minden nap, még most is kerülget a sírás, ha ránézek élettelen testére. Haja göndören omlik párnára, bőre halványabb kelleténél. A fehér szoba maradék életkedvem is leszívja, akárhogy is próbálom pozitívan nézni a dolgokat, egyszerűen képtelen vagyok rá. A fojtogató érzés, hogy meghal, esetleg maradandó károsodást szenvedett az őrületbe kerget. Táskám lehelyeztem az ágy melletti kis vasból készült szekrényre, amiben Harry ruhái, dolgai pihentek. Helyet foglaltam a fehér széken, majd lassan Harry kezéért nyúltam. Lágyan simogattam kézfejét, áttanulmányoztam levert bütykeit, amik valószínű a boksztól néznek ki úgy, ahogy. Tudomásul veszem, hogy nemrégiben varratott egy új tetkót, ami most feketén virít halvány bőrén.

Órákat töltöttem nála, beszéltem hozzá, imádkoztam, hogy minden rendben legyen vele. Idő közben vizsgálatokat végeztek rajta, beszéltem az orvossal, holnap felébresztik, ha minden rendben megy.
Halkan kopogtattak az ajtón, majd lassan kinyílt és Louis kótyagos feje tűnt fel.
- Szia! - suttogtam, halványan rámosolyogtam. Látszott rajta, hogy teljesen ki van, lepusztult. Haja kócosan meredezett az ég felé, gyönyörű kék szemei alatt most karikák díszelegtek, s az arcán sem ült hatalmas vigyora, amitől az embernek jobb kedve lett.
- Szia. - mondta ugyan olyan halkan, eközben becsukva maga mögött az ajtót, leült a mellettem levő székre. - Hogy vagy? - kezét óvatosan vállamra helyezte. Alig láthatóan elhúztam szám, tudtára adva, nem valami fényesen. Benn tartott levegőjét kifújta, miközben Harry felé fordult. Halványan elmosolyodott, majd könyökét állára támasztva figyelte eszméletlen barátját.
- Minden rendben lesz vele, tudom. - mondta hirtelen. Egyik kezével megdörzsölte szemét és elnyomott egy ásítást. Halványan elmosolyodtam, bízzunk benne, hogy így lesz.
- Louis, mi van ha mégsem? - kérdeztem pár perc szótlanság után. Mindketten bámultuk, s jobban szem ügyre véve több tetkót is varratott, nem csak a horgonyt. Lou nagyot nyelt, majd felém fordult.
- Erős és meggyógyul. Az orvos azt mondta, hogy ha minden rendben, holnap felkeltik, nem? - ajkam rágcsálva bólogattam. Torkomban újra nőtt a gombóc, aggódtam, mi van ha komplikációk adódnak? Vagy esetleg maradandó károsodás?
- De, csak - lemondóan csóváltam fejem, visszanyeltem könnyeim - nem tudom. Én már semmit nem tudok. - teljesen kiakadtam, könnyeim kibuggyantak, sebesen szánkáztak arcomon. Louis nyugtatóan átölelt, egyik kezével hajam simogatta, míg másikkal hátamat.
- Figyel, nem baj, ha itt hagylak? Eleanornak is kéne segítenem... - kínosan felnevetett, miközben tarkóját vakargatta. Minden pasi ezt csinálja? Észrevettem, Harry is szokja, ha zavarban van, persze ez nincs olyan sűrűn.
- Menj nyugodtan. - mosolyogtam halványan. Kezével felnyomta magát, majd az ajtó felé sétált. - És Louis! - szóltam még utána, mikor nyitotta az ajtót. - Aludd ki magad, jó? - aprót bólintott és kiment.
- Te is, hívj ha valami van. - bólintottam, miután kiment újra fojtogató csend telepedett a szobára, kivéve a gépek monoton csipogását.

Fejem lassan emeltem fel Harry ágyának széléről, azt hiszem egy picit elbóbiskoltam. Karjaim égnek emelve nyújtóztam egyet, körbejártam a szobát, ezzel újra életet lehelve testembe.
- He-hercegnőm... - suttogta valaki. Mintha Harry hangja lenne, viszont biztos vagyok benne, hogy ez nem így van. Lassan megfordultam tengelyem körül, mintha valami borzalom lenne ott. Laposakat pislogott, száját lusta mosolyra húzta.
- Harry...ne-neked még nem... - ajkaim mosolyra húzódtak, gyorsan megközelítettem őt, felém nyújtott kezét enyém közé vettem.
- Úgy aggódtam miattad... - nagy szemekkel pislogtam rá, boldogság elárasztotta testem, örültem, hogy rendben van. Rohamosan köhögni kezdett, szájából vékony vér sugár folyt ki. Teste remegett, miközben hívtam az orvost.
- Harry, légyszíves! Ez nem vicces! - kiabáltam, könnyeim száguldoztak az arcomon, ahogy próbáltam lenyugtatni rázkódó testét. A fehér köpenyes úr arrébb tolt, majd gyorsan beadott neki valamit, amitől előbb csillapodott, majd teljesen megszűnt a rángás. Hófehér arcán izzadság cseppek gyöngyöztek, mellkasa szabálytalanul süllyedt és emelkedett. Remegve fújtam ki a levegőt, szívem eszeveszettül dübörgött mellkasomban. A monoton pittyogás abba maradt, helyét fülsiketítő sípolás vette át. Riadtan kaptam fejem doktor felé, aki már Harrynél munkálkodott. Kórterembe hirtelen többen is csöppentek.
- Mi van itt? Ugye-ugye nem hal meg? - senki nem figyelt rám, mintha itt sem lennék. - Válaszoljanak már! - kiáltottam. Tehetetlenül álltam, miközben a doktorok megpróbálták őt visszahozni az életbe. Őt, aki az életet jelentette nekem.
- A defibrillátort! - szólt az egyik középkorú férfi erélyesen.
- Az meg minek? - kérdeztem. A fehér köpenyes elé álltam, de mintha ott sem lennék, mintha láthatatlan lennék. A műszert összedörzsölte, majd Harry mellkasára helyezte, ezzel mellkasa megemelkedett, majd visszahullt az ágyra. A gépek még mindig sípoltak, miközben az orvosok küzdöttek az életéért. Az előbbi mozdulatot még jó párszor megismételték, majd egy idő után befejezték. Értetlenül néztem rájuk, miért hagyták abba? Nem halhat meg!
- Gyerünk már, folytassák! - kiabáltam, miközben ellökve őket az útból futottam Harryhez. Kezem a mellkasára helyeztem és szív masszázst alkalmaztam, de fölöslegesnek bizonyult, az én erőm semmit sem ért. Az orvos lemondóan csóválta fejét, majd a gépeket egyenként kapcsolta le. Zokogva ütöttem Harry mellkasát, majd a földre rogytam. Meghalt.




Sziasztok! Nos, itt a rész, ebben a hónapban az utolsó. A kommentjeitekre-már ha írtok-válaszolni fogok. Még egyszer sajnálom, hogy így alakult, elhihetitek, én sem így terveztem. Szeretlek titeket, remélem mikor visszajövök is olvasni fogjátok! <3
Találkozunk június 1-jén, millió puszi!  
                                                                                                             Do





2014. április 27., vasárnap

38. rész

Sziasztok! :) Köszönöm a pipákat és kommenteket, nagyon jól esik, hogy mindig írtok.
Hát a rész...lehet le fogtok nyakazni, próbáltam átadni az érzéseket, de nem nagyon ment, mert filmeztem közben. Remélem tetszik és nem öltök meg annyira.
Jó olvasást, millió puszi és ölelés! :D                                                           Do



Mikor Harry házához értem, kifulladva, idegesen, minden bajom volt.
Vajon mi történt vele? Aggasztott Eleanor üzenete, ha valami nagy baj van vele, nem tudom mit csinálok. Könnyes szemekkel nyitottam be a már jól ismert házba, földön mindenféle kacatok voltak szétdobálva, törött üvegek, felborított fotel, váza darabok. Kés. Lassan emeltem lábam, akárhogy is rettegtem beljebb mentem a nappaliba. A felfordulás még nagyobb volt, mint elképzeltem. Azt hiszem betörtek, de Harry szerintem elintézte, legalább is remélem. Arcomon folytak a könnyek, teljesen eluralkodott rajtam a pánik. Szívem hevesen vert, éreztem nyakamon a lüktető vénát, ahogy a vér száguldozik testemben. Mint egy rossz horror film. 
- Eleanor? - kérdeztem félhangosan, remélve meghallja, ha itt van. Lassan nyitottam be minden egyes szobába, ami nem volt kulcsra zárva, majd az utolsó szobában megtaláltam a Harry felett térdelő Eleanort. Nagy sebességgel rohantam hozzájuk, majd térdemre támaszkodva vizslattam a síró lányt. Vér volt mindenütt, Eleanoron, a padlón, már én is olyan voltam, de most ez volt a legkevesebb.  
- Harry! - kezemmel megfogtam arcát, lágyan pofozgattam, miközben sós könnyeim sápadt bőrére hullottak. Úgy tűnt, mintha megállt volna az idő. Tehetetlen voltam, bár El mellettem volt, sokkos állapotba került ő is. 
- Hívd a mentőket! - kiabáltam. El remegve elhúzta kezét Harry sebéről, amiből jobban elkezdett ömleni a vér. Remegő kezem rászorítottam, míg 
Eleanor tárcsázta a gyors mentőt. 
Az a pár nyomorúságos perc, mire kiértek az őrületbe kergetett. Egy mentős megnézte él-e még, majd miután ellátta sebét felrakták egy hordozóra és levitték betenni a mentőbe.
- Mi baja? Ugye jól lesz? - kérdeztem hisztérikus hangon, sietve mentem a Harryt cipelő emberrel, majd beszálltam a kocsiba. 
- Jelenleg stabil az állapota, de sok vért vesztett. Reméljük túléli. - alsó ajkamba haraptam, hogy ne zokogjak fel. Görcsösen szorongattam Harry hófehér kezét, miközben a harmincas éveiben járó férfi infúzióra kötötte. Érzelmek tömkelege járta át testem, milliónyi gondolat suhant át fejemen, de jelenleg nem voltam olyan állapotban, ami megfogott volna. Üresnek éreztem magam, ha meghal én...én meghalok. Amikor megismertem, valószínűleg az arcába röhögtem volna annak, aki azt mondja szeretni fogok egy ilyen fiút. Mikor elraboltak, akkor, abban a percben szükségem volt valakire, rá. Megmentett, most meg haldoklik. Már másodjára. Könnyeim újra eleredtek, ahogy visszagondoltam jó pillanatainkra. Harry nem rossz srác, csak nehezen fejezi ki érzéseit. 
Szív szorító lassúsággal ketyegtek a percek, mialatt a mentő autó a kórházhoz ért.
Sietve vették ki az autóból, majd ugyan olyan tempóval vitték be, egyenesen az intenzív osztályra.
Mintha órákat vártam volna amíg a doktor kijött a kórteremből. Azonnal felpattantam, odasiettem hozzá.
- Doktorúr! - emeltem meg egy picit hangom, mire felém fordulva megállt. Gyorsan odasiettem hozzá, majd bemutatkozva kezet ráztam vele.
- Hogy van az a fiú akit nemrég hoztak be? - szám már véresre harapdáltam, idegesen tördeltem kezeim.
- Hozzátartozója? - az ősz férfi rezzenéstelen arccal figyelte papírjait, majd egy biztató mosolyt küldött felém, ezzel minimálisan megnyugtatva idegeimet.
- A...barátnője vagyok. - suttogtam. Könnyeim újra eleredtek, eluralkodott rajtam a félelem. Mi lesz ha meghal?
- Ez esetben. - köszörülte meg torkát. - Harry állapota kritikus. Mesterséges kómában tartjuk pár napig, míg elég erős nem lesz. A seb elég mély, be kellett varrni, valamint vér átömlesztést kellett alkalmaznunk, mivel sok vért vesztett. - hirtelen szédülés fogott el, le kellett ülnöm egy székre. Kezeim térdemre támasztottam, miközben arcom tenyereim között pihent. Mikor felnéztem a kihalt folyosón csak a halk szipogásom volt felfedezhető.

Órákat ültem csendben, volt hogy itt-ott arra tévedt egy nővér, segítőkészen rám mosolygott, felkínált egy plédet vagy kávét, esetleg bement Harryhez. Semmi változás. Szemeim fájtak a sok sírástól, szám teljesen száraz volt. Néha bekukkantottam az ablakon, Harry holt sápadtan feküdt az ágyon, mindig ugyan abban a pozícióban. Kezei teste mellett voltak, szeme sem rebbent. A gépek egyhangú vibrálása volt az, ami tartotta bennem a reményt.
- Nora! - kiáltott egy női hang. Lassan emelkedtem fel a kényelmetlen székből, Eleanor futott felém könnyezve.
- Hogy van? - kérdezte. Arca meggyötört volt, nem bírtam megszólalni. Kezét megnyugtatóan vállamra simította, mikor újra kitört belőlem a zokogás.
- Annyira félek! Mi lesz ha meghal? - nyakába borulva sírtam, átáztattam krém színű pólóját.
- Nem fog meghalni, Harry erős. Gyere velem haza, aztán korán eljövünk holnap. - mosolygott halványan, bár láttam, alig bírja ki, hogy ne sírja el magát.
- Nem akarom itt hagyni. - ráztam a fejem. Nem hagyhatom magára, most, ilyen helyzetben nem.
- Nora, te is fáradt vagy. Nem lesz baja, jó kezekben van. - karon ragadott,
majd lefelé húzott. Egy utolsó pillantást vetettem Harry kórtermére, aztán eltűntünk. A recepciós hölgy orrára kötöttem, ha bármi baj vagy változás van, azonnal hívjon.
- Minden rendben lesz! - mondta El bíztatóan, miután kocsiba szálltunk. Szeretnék neki hinni. Szeretnék, de rossz előérzetem van.


Szeretném, ha minél többen írnátok, hisz nagyon kíváncsi vagyok mit gondoltok a részről. Xx 

37. rész

Álmosan mentem le a földszintre, miután rendbe szedtem magam. Nagyon nem volt kedvem elmenni, itt hagyni a családot, de a jó hír, hogy láthatom Eléket és Harryt. Reggelim elfogyasztása után átmentem nagyiékhoz, ha már a napokban nem voltam, legalább most elbúcsúztam tőlük.
A repülő kettőkor indul, szóval a délelőttöt a parkban töltöttük, azután elmentünk egy étterembe ebédelni, hogy otthon ne legyen még azzal is probléma. Mondjuk én így se úgy se ettem, amit anya szóvá is tett, de kimagyaráztam valamivel.

Becsekkolás után elfoglaltam helyem a gépen és bő öt perc várakozás után, miután felszállt mindenki elindultunk. Mindig is szerettem repülni, olyan felszabadító érzés, szabadság érzetet ad. Fülhallgatómat fülembe dugtam,
csatlakoztattam iPodomhoz, majd átadtam magam a teljes nyugalomnak.
Ezt a nyugalmat három óra után egy légi kísérő zavarta meg, mert megérkeztünk. Halványan rámosolyogtam, ezzel megköszönve kedvességét, majd táskámat megfogva leszálltam a már üres vas madárról. 
Rengeteg ember tömörült a váróba, egy élet lett volna megtalálni Harryt, bár ahogy ismerem minden bizonnyal elfelejtette. Gyomrom golf labda méretűre zsugorodott, ahogy haladtam kifelé, ezen az sem segített, hogy az emberek minden oldalról löködtek a nagy csomagjaikkal, sőt, úgy éreztem hánynom kell, pedig nem is ettem semmit. Nagy nehézségek árán nyitottam ki az átlátszó ajtót, s végre kijutottam a friss levegőre. Szememmel Harry fekete Range Roverjét kerestem, de mivel nem találtam fogtam egy taxit és elfuvaroztattam magam az egyetemre. Bár mélyen legbelül tudtam, úgy sem jön el, egy picit rosszul esett, hogy megígérte, de nem tartotta be. 
Minden erőm összeszedve nyitottam be szobánkba, ahol üresség fogadott. Eleanor nyilvánvalóan vagy szervezkedik, vagy vásárol. Talán mindenki elfejtette, 
hogy jövök. Miután írtam neki egy üzenetet és nem válaszolt rá elkezdtem kicsomagolni a cuccaim, bár fölöslegesen, mert Harry úgy is visszarángat magához, ha pedig ellenkezek nem lesz jó vége. Már előre látom dühös zöld szemeit, ökölbe szorított kezeit, amin kidagadnak az erek, apró ráncokat a homlokán, de ezek ellenére is olyan csábító, apró vonallá préselt ajkait, amit ha megcsókolok olyan mámorító érzésben van részem, mintha ezer és ezer pillangó repkedne testem minden pontján. Fejemen egy furcsa szédelgés futott végig, ami miatt le kellett ülnöm, de pár pillanat múlva ez alább hagyott.

Az egész napot a szobában töltöttem, kitakarítottam amit lehetett, mondjuk nem volt akkora piszok, de egy kis por törlés ráfért mindenre. Két filmet is megnéztem, majd elkezdtem bepótolni kimaradottságom. Este elmentem egy kis kávézóba és csak úgy csatangoltam London utcáin. Elmentem a London Eyehoz, este gyönyörű, persze nap közben is szép, de este valami lélegzet elállító látványt nyújt.
Zsebre dugott kézzel sétáltam visszafelé, hajamba bele-bele Kapott a szél, mikor zsebemben megrezzent a mobilom. Mosolyogva nyitottam meg El üzenetét, de mikor végére értem elborzadva vettem gyorsabbra a tempót.

Gyere Harryhez. Nagy baj van!! XxEl




Ez csak ilyen rövidke, remélem azért nem baj. Nem akartam többet bele írni, mert akkor lelőttem volna a poént, a következő rész nem tudom mikor lesz, ahogy időm engedi elkezdem írni. 

2014. április 26., szombat

36. rész

Sziasztok! Sajnálom, hogy tegnap előtt nem volt rész, csak semmi kedvem nem volt, és ami azt illeti, tegnap és ma sem volt sok. Aztán az egészet kitöröltem, mert nem tetszett,  DE itt az új rész, próbáltam hosszúra írni, meg minden, de beteg is lettem, nincs hangom és még a csuklóm is kificamodott a drága osztály társamnak hála. Na mindegy, gondolom nem vagytok rá kíváncsiak..:D
Jó olvasást!
Ui.: Illetve kaptam egy 'lehetne jobb is' pipát, szeretném megkérni a kedves illetőt, hogy fejtse ki nekem miért, mert még nem vagyok gondolat olvasó és nem tudom eldönteni, hogy mi a baja vele. Tudom, rövidek a részek, lehet elég pocsékok is, de most ennyi fér bele az időmbe, mivel újra suli és hamarosan felvételizek. Nem akartam senkit megbántani, szóval sorry, akárki is az. 
Szeretlek titeket! <3                                                                                                   Do





Szépen haladt a forgatás, tegnap felvettük a dalt és elkezdtük hozzá a klipet. Hiányoznak El-ék, tegnap őket is hívtam, de nem sok időnk jutott egymásra, mivel ő is elfoglalt-a szervezés miatt-, meg én is. Harry is hiányzik, még a hülye beszólásai és bunkó modora is. Igaz, mostanában elég 'kedvesen' viselkedett, de reményeim szerint ez nem tart/tartott sokáig. 
Most is épp itt ülünk, pihenő van, Demi szokás szerint beszélget és parancsokat osztogat, én pedig ülök és nézek ki a fejemből. Napok óta nem voltam valami fényesen, többször émelyegtem és szédültem. Remélem semmi komoly és csak az alvás hiány okozza. 
Már hatodjára vettük fel ugyan azt a jelenetet, de mindig elrontottam valamit. Demi leállította a dolgokat, oda jött hozzám és egy picit arrébb húzott.
- Jól vagy? Elég nyúzottnak tűnsz. - szemeiben aggódás csillogott, hangja lágy,
megnyugtató volt. Egy kék ruhát viselt, rajta fekete mintákkal, amihez egy fekete bőr dzsekit húzott, be kell valljam neki még ez is jól állt, nem mellesleg kiemelte fehér bőrét.
- Pe-persze, csak egy picit fáradt vagyok. - magamra erőltettem egy mosolyt. Demi bólintott, miközben halványan elmosolyodott. Mivel nem szerettem volna, hogy jobban aggódjon, megnyugtattam és összeszedve magam újra kezdtük a jelenetet, amit most minden galiba nélkül hajtottunk végre.
Holnap az utolsó nap, amit itthon töltök. Maradhatnék tovább is, de a szüleim ragaszkodtak az egy héthez, na meg persze az iskolából sem maradhatok ki.
Mosolyogva tűrtem, ahogy a sminkesek még egy adag vakolatot kennek az arcomra, ezzel kijavítva bőr hibáimat. Soha nem szerettem a sminket, ha nem kellett nem festettem magam, csak hamar ráncos leszek tőle.

Demi este felé elrángatott egy meleg bárba, igazából semmi bajom nincs a melegekkel, de egy picit fura volt, főleg úgy, hogy csak filmben láttam ilyet. Demi már otthon érezte magát, hisz állítása szerint sokszor megfordul itt. Jó volt látni, hogy milyen felszabadultan nevetgél, míg én itt-ott elmosolyodok és válaszolok, ha feltesznek egy kérdést. Őszintén szólva már otthon szerettem volna lenni, de sokkal tartozom Lovato kisasszonynak, szóval áldozatot hoztam és maradtam.
- Mizu? - pattant oda elém. Könyökével a bár pulton támasztotta magát, arcáról nem lehetett levakarni a mosolyt. Egy válrándítással elintéztem a dolgot és belekortyoltam az alkohol mentes koktélomba.
- Bőbeszédű. - biccentett. - Mi a baj? - halványan elmosolyodott, végigsimított kezemen. Jól esett, hogy így törődik velem, bár nem szerettem volna ezzel terhelni, vagy épp elrontani kedvét.
- Csak fáradt vagyok. - mosolyogtam.
- Demzi! - kiáltotta egy hang, a bárban tomboló zenét jóval átkiabálva. Hangja a megszokottnál magasabban csengett férfi létére. A sok kígyózó embertömegből előtűnt a hang alakja, egy magas, cingár barnább bőrű ember. Nem tudom, hogy szúrta ki Demit olyan messziről, de biztos hogy jó a látása. Bezzeg én még azt sem látom, ami előttem van.
- Pat! - kiáltott Demi úgy, hogy hátra sem nézett, csak fejét fordította el minimálisan. Pat hátulról átölelte, állát a lány vállára helyezte.
- Nora, ő itt Patrik Duval, a hely igazgatója. - mosolygott. - Régi ismerősöm, kedves barátom. - megráztam felém nyújtott jobbját, mosolyogva bemutatkoztam.

Egész jól elmulattuk az időt, Patrik humoros a maga módján, persze voltak olyan morbid témák, amit inkább nem részleteznék, maradjunk annyiban, hogy kínos volt. Jóval éjfél után értem haza, egy picit spicces állapotban. Voltam már ittas állapotban, még két évvel ezelőtt, az egyik iskola társam bulit szervezett, ahol szépen leitattak, majd otthagytak. Deminek sok időbe telt belém tuszkolnia az alkoholt, de a második pohár után gördülékenyen ment. Nevetgélve mentem fel a szobámba, majd mivel tudatomon kívül voltam felhívtam Eleanort. Tudtam, nem zavarom, mivel ott már fél kilenc múlt és vasárnap van.
- Szia, Elly! - nevettem, mikor felvettem.
- Nora? Ittál, vagy mi van? - hangjába némi aggódást véltem felfedezni, de mivel nem teljesen lehetett megbízni ítélő képességemben, hagytam úgy, ahogy van.
- Nem, én dehogy. Csak most minden úgy összejött, nagyon hiányoztok, Grace olyan cuki, a forgatás nagyon jó. - hadartam szinte érthetetlenül. - Mit csináltok? - véletlenül megbotlottam és ráestem az ágyra, de valahogy legurultam, mire hatalmas nevetés tört ki belőlem. - Ez fájt. - visszakecmeregtem az ágyra, könyökömön támasztottam magam.
- Harrynél vagyunk. Nora, feküdj le és pihend ki magad. 
- Oké, anyuci! - tettettem sértődötten. - Szép álmokat! - kiáltottam, majd meg sem vártam mit mond, kinyomtam. Nagyot sóhajtva dobtam magam mellé telefonomat, majd feltöltöttem még egy képet Twitterre ami Patrikkal készült és úgy ahogy voltam, ruhástól bedőltem az ágyba és elaludtam.


Másnap iszonyatos fejfájásra ébredtem és rezgő mobilomra. Per pillanat jobban lekötött az, hogy ne robbanjon szét fejem, így reménykedve, hogy anyáék még nincsenek fent, a konyhába vettem az irányt.
Azt hiszem ma az égiek sincsenek velem, ugyanis mindenki lent volt a konyhában, mondjuk ezt Gracie hangos kacarászásából ki tudtam volna szűrni. Nem kellett volna annyit innom tegnap, ma van a forgatás utolsó napja, ami azt jeleni, hogyha minden jól megy és össze lesz vágva a videó pár nap múlva ki lehet majd adni.
- Jó reggelt, kisasszony! - apa szúrós szemekkel méregetett, arcáról nyilvánvalóan a csalódottság volt leolvasható.
- Hol jártál tegnap? - anya hangja sokkal lágyabb és megértőbb volt, mint apáé, halványan mosolygott miközben Gracet etette.
- Sajnálom, egy picit magával ragadott az éjszaka és elvesztettem az idő érzékem. Nem akartam ilyen sokáig maradni. - bűntudat, szégyen, ezek az érzések kavarogtak bennem. Szám rágcsálva hajtottam le fejem, ezáltal hajam az arcomba hullott. Harry már rég rám szólt volna, hogy ne csináljam ezt és letepert volna, biztos ott kötöttünk volna ki, mint múltkor, azaz fent az emeleten.
Anya óvatosan megölelt, majd kezembe nyomott egy pohár vizet és orvosságot adott mellé.
- Kicsim, ez természetes, fiatal vagy. Egyébként is, egyszer ment el bulizni és legalább egyedül jött haza, nem valami idegen pasassal. - mondata második felét apámnak intézte, jól esett, hogy kiáll mellettem, bár tudtam egy picit rosszul esik neki is, hogy nem szóltam.
- Rendben, igazad van, de ne forduljon elő többet. Tudod, milyen alakok járkálnak kinn az utcán, főleg az este. Nem szeretném, ha valami bajod esne.
- Igen, tisztában vagyok vele, de nem kell ennyire féltened. Vigyázok magamra, amint látod egy karcolás sincs rajtam. - perdültem egyet, hogy hitelesebb legyen, aztán megpusziltam Grace arcát és visszamasíroztam az emeletre.
Hosszas tanakodás után egy farmert és egy fehér spagetti pántos felsőt vettem fel, majd hajam egy kontyba fogva mentem le.
- Kincsem, ha végeztek gyere haza, még be is kell pakolni. Nem vagy éhes? - anya aggódóan nézett, miközben kezeit egy rongyba törölte, amit aztán egy székre rakott.
- Nem. - mosolyogtam.
- Nagyon sovány vagy, ugye rendesen eszel? - nem szerettem ezt a témát, főleg nem vele beszélni, mert ő mindig rájön mi bajom, amit ez esetben nem díjaznék. Szent igaz, az étkezési szokásaim nem a régiek, sőt, mostanában alig eszek valamit. Így is kövér vagyok, nem kell még ezt is.
- Régebben olyan jól ettél. - folytatta.
- El fogok késni, anya. A kocsi már vár. - felkaptam a táskám, elköszöntem és mentem is.

A forgatás jól ment, végre összevágtuk a videót is, ami remek lett, szerintem. A producer elég furán méregetett egész végig, a nap végén félre is hívott. Egyik számom megmutatták neki a srácok, ami tetszett neki, és mivel látja bennem a tehetséget felajánlott egy lemez szerződést a Hollywood Recordsnál. Miután felhívtam anyáékat, hogy mit szólnak hozzá, nyugodt szívvel aláírtam a szerződést, mivel belementek azzal a feltétellel, hogy rendesen elolvasom a szerződést.
Nagy mosollyal az arcomon értem haza, hisz örültem, hogy csak így az ölembe hullott ez az ajánlat. Igen, mindig ábrándoztam, hogy híres legyek és most tessék itt van. Bízok benne, hogy jó lesz.
Miután bepakoltunk az utazótáskába leültünk családi körben, hisz egy ideig megint nem jövök vissza, majd ha forgassuk a filmet. Telefonom feloldottam , mikor észrevettem Harry nevét villogni, egy üzenet jött tőle, gondolom még a reggeli. Azóta meg sem néztem a telefont.

Ki az a csávó a képen? Ha valamit csinált veled, én esküszöm megölöm. Az enyém vagy és neki nincs joga ölelgetni azt, ami az enyém. Holnap jössz haza, várni foglak a reptéren, aztán összecuccolsz és visszajössz hozzám. Xx H.

Nagyot sóhajtottam, miközben telefonom félre dobtam és elterültem a kanapén. Megint olyan irányító és birtokló. Nem vagyok senki tulajdona és magam is eltudom dönteni mi jó nekem. Azért hiányzik, nagyon. Mindene, az ölelése, a csókjai, az illata, hogy mellette kelhetek fel, de még a modora is. Jól esik, hogy várni fog, már várom, hogy újra lássam őket.



Bocsi, hogy ennyit késtem!!! Xx